Hűségprogram és az ügyfél adatainak rögzítése

Hűségprogram és az ügyfél adatainak rögzítése

Partnerünkkel, a Grass Roots cégcsoporttal az egyik vezető brit mobilszolgáltató számára olyan, az iparágban úttörő kezdeményezést indítottunk el, ami több mint ötmillió ajánlatot eredményezett.

A mobilszolgáltató olyan kommunikációs megoldást igényelt feltöltő kártyás ügyfelei részére, amely több csatornán működik (email, hívásmenedzselő rendszer, SMS, web). A rendszer alkalmas az ügyfelek elérhetőségeinek összegyűjtésére, a fogyasztói viselkedés nyomon követésére, valamint segít összegyűjteni az ismereteket a jövőbeni ajánlatok finomításának céljából.

Cégünk segítségével a Grass Roots olyan megoldást épített ki, melynek során az ügyfelek egy online játékban vettek részt választható jutalmakért (például lebeszélhető percek, ajándék sms-ek, különböző kereskedelmi ajánlatok, zeneletöltés, illetve egyéb szolgáltatások). A kezdeményezést több csatornán (email, SMS, hívásmenedzselő rendszer) valósítottuk meg, miközben figyelemmel kísértük, hogy a fogyasztók egy-egy feltöltéskor milyen jutalmakat választanak.

Ennek tudatában a mobilszolgáltatóval együttműködve a jutalmak választékát folyamatosan fejlesztettük. A korszerű, aktuális és személyre szóló kezdeményezés rendkívül népszerűvé vált.

Tények

  • Több mint 7.5 millió aktív felhasználó
  • Majdnem 10 millió font értékű tranzakció negyedévente
  • 170 ezer kezelt tranzakció csúcsidőben